Ügyfeleim véleménye az eredményekről
Nagyon élveztem az 5 alkalomból álló mentálhigiénés mentoring folyamatot. Krisztina személyisége miatt könnyen megnyíltam, minden ülés mást oldott fel bennem. Összességében sokkal jobban értem magam és az életem.
M. Zsuzsa
A férjemmel már a válást fontolgattuk, amikor ajánlás útján eljutottunk Krisztinához párkapcsolati coachingra. Már az első konzultáción oldott volt a hangulat és rengeteget tanultunk önmagunkról is nem csak a kapcsolatunk problémáiról. A harmadik ülés után már egyikünk sem akart a válás mellett dönteni, tény, hogy azóta is sokat dolgozunk a házasságunkon, de már egész máshogy tekintünk a felmerülő problémákra, mint előtte. Lehetőséget látunk a kapcsolatunk megerősítésére és már nem az elszakadásban látjuk a megoldást.
B. Éva, B. Tamás
A családkonzultáció mellett kamasz lányunk problémái miatt döntöttünk. Az egész családot megviselte a hirtelen ugrásszerűen megsokasodott viták száma, ezek a veszekedések két kisebb gyermekünkre is rosszul hatottak. Férjemmel már elvesztettük a reményt, hogy a családi béke visszaállhat. A konzultációs ülések mindig megnyugvást hoztak és reményt adtak. Félévnyi közös munka után azt mondhatom, hogy nagyon jó döntés volt esélyt adni magunknak a családkonzultációval. Kamasz lányunkkal sokkal jobban szót értünk, a családi házban jóval kevesebb a vita és a rossz hangulat.
H. Katalin